Elismerés vállalatunknak a népegészségügyi szűrőprogram támogatásáért

Az Egis támogatásával az elmúlt hét évben mintegy 1300 helyszínen több mint 125 ezren vehettek részt szűrővizsgálatokon.

A Magyarország átfogó egészségügyi szűrőprogramja (MÁESZ) hazánk legnagyobb humanitárius formában működő egészségvédelmi programja, amely a lakosság számára ingyenesen biztosítja a szűrővizsgálatok elvégzését. A 2010 óta futó, uniós és kormányzati támogatásban részesülő sorozat jelentőségét mutatja, hogy a 2010 és 2021 között terjedő időszakban több mint 643 000 felnőtt állampolgár vett részt a programon (a vizsgálatok száma elérte a 8 milliót)*. Az Egis felelősségtudatos vállalatként évek óta – összesen mintegy 75 millió forint értékben – támogatja a kiemelt népegészségügyi fontosságú programsorozat megvalósulását: 2015-tól ezüst, később arany-, majd tavaly már gyémántfokozatú támogatóként járultunk hozzá ahhoz, hogy országszerte minél többeknek legyen lehetőségük részt venni a vizsgálatokon. Az érdeklődők a helyszínen az Egis kiadványaiból tájékozódhattak a hypertoniával, a perifériás artériás érbetegséggel, az emelkedett szérum húgysavszinttel, illetve a sebkezelés és herpes vírusfertőzéssel kapcsolatos kérdésekről.  A nagyszabású program eredményeit, az évenkénti felgyűlt adatokból kirajzolódó tendenciákat a szokásos évi tanácskozáson tekintik át a szervezők. A számos rangos szakmai szervezet, egészségügyi döntéshozó részvételével megrendezett konferencián idén vállalatunk Kiss István-emlékdíjban részesült. Az elismerést – amelyet a MÁESZ szakmai szervezetei ítélték oda vállalatunknak – az indoklás szerint az eredményes szakmai és kiemelt társadalmi együttműködésével érdemelte ki az Egis. A díjat vállalatunk képviseletében dr. Ujfalussy Györgyné kormánykapcsolatokért felelős igazgató vette át.
*Mivel a 2022-es vizsgálati év még tart, az adatok a 2021. decemberével lezárult időszakot tükrözik.
 
További információ:
Bordás Veronika
szenior kommunikációs szakértő
Külső és Belső Kommunikációs Főosztály 
Egis Gyógyszergyár Zrt.
+36-20-433-4157
 
Egis Gyógyszergyár Zrt.
 
Magyarország, Közép- és Kelet-Európa egyik vezető generikus gyógyszeripari vállalataként  társaságunk tevékenysége a gyógyszeripar összes értékteremtő folyamatát átfogja a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és késztermék-gyártáson át az értékesítésig. Az Egis a Servier Csoport (franciaországi székhelyű, nonprofit alapítvány által irányított nemzetközi gyógyszeripari vállalat) tagja. A hatóanyag-, tabletta- és injekciógyártástól a galenikus készítményekig terjedő termékskála készítményei összesen 61 országban érhetők el saját leányvállalatokon és képviseleteken, valamint partnereken keresztül.
 
(EGISZ)
(2022.10.19.)