Mérsékelten bővült a Béres

A Béres Gyógyszergyár Zrt. összegző beszámolója szerint 2021-ben 20,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el a vállalat az egy évvel korábbi 20,1 milliárd után.

Belföldi értékesítésből 15,3 milliárd forintot, exportértékesítésből pedig 5 milliárdot könyvelt el. Tavaly 3,67 milliárd forint adózott eredményt produkált az egy évvel korábbi 4,7 milliárd forint után. A gyógyszercégnél tavaly 561-en dolgoztak, egy évvel korábban 480 főt alkalmaztak. A közgyűlési határozat szerint a társaság 700 millió forint összegű osztalék kifi-zetéséről döntött. Valamivel több, mint 669,9 millió forintot az osztalékelsőbbségi részvényekkel rendelkező Béres és Fiai Kft.-nek fizettek ki, valamint 30,1 millió forintot a Béres Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft.-nek, 1500 forintot pedig Sz. Kis László részvényes számlájára utaltak át. Az éves beszámoló kiegészítő mellékletéből az is kiderül, hogy a Mikolab Ingatlanhasznosító Kft. és az Üzletház Projekt Ingatlanforgalmazó, Ingatlanberuházó és Ingatlankezelő Kft. mint a társaság százszázalékos tulajdonában lévő leányvállalatok beolvadtak a Béres Gyógyszergyár Zrt.-be, és ezzel megszűntek.

 

A magyar gyógyszercéget az 1980-as évek végén a Béres Csepp piacosítására hozták létre, ma már majd 150 terméke van, és a legnagyobb hazai tulajdonban lévő gyógyszergyártó Magyarországon. A Béres Csepp 2000-ben gyógyszerként is megkapta a forgalombahozatali engedélyt Magyarországon. Piacvezető termékei között a cseppeken túl C-vitamin, multivitamintermékcsalád, ízületi és szemvitaminok, valamint kalciumpótló készítmények is találhatók. A Béres résztulajdonosa a gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó, piacvezető Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt.-nek. A csoport csaknem húsz éve borászatot is működtet a Tokaji Borvidéken, Erdőbényén.

 

Világgazdaság
(2022.06.06.)