Kézfertőtlenítőben úszik az ország, már exportra is jut a termékekből

Az elsők között vette ki részét a koronavírus-járvány elleni védekezésben a hiánycikknek számító kézfertőtlenítő gyártásával a kaposvári székhelyű Hungaro-Gal Gyógyszergyártó és Szolgáltató Kft., de a cég menedzsmentje szerint mostanra érezhető hazánkban a kézfertőtlenítő ellátás stabilizálódása, ezért a hazai cégek felkészülhetnek az exportlehetőségek kiaknázására.

A Hungaro-Gal március közepe óta 300 ezer liter terméket állított elő az átalakított gépsorain és a kialakult helyzet miatt már az Egyesült Államokba és Spanyolországba is szállít a termékekből. 
 
A Vanessa Research amerikai alapítású orvosbiológiai cég által tavaly felvásárolt Hungaro-Gal Kft. a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélyével, a WHO ajánlásának megfelelő receptúra alapján gyártja a kézfertőtlenítőt 2020 márciusa óta. A vállalat üzemének gépsorain korábban alkoholtartalmú spray formájú készítményt állítottak elő. A gyártósor átállításával - és a 45 fős létszám megduplázásával - napi 24 órában 3 műszakban 8000 liter készterméket termelnek naponta 300ml, 500ml, 1000ml és 5 literes kiszerelésben.
 
Az ügyvezető elmondása szerint érzékelhető - köszönhetően részben a nemzeti összefogásban résztvevő nagyvállalatoknak -, hogy a kézfertőtlenítő ellátásra vonatkozó országos kereslet-kínálat egyensúlyba került és a gyógyszertárban, kiskereskedelemi láncok polcain folyamatosan és nagy mennyiségben elérhetők a termékek.
 
Ugyanakkor a Hungaro-Gal vezetősége új tendenciákat tapasztal a magyar piacon: „Alig néhány hete még az volt a cél, hogy a kézfertőtlenítő hiányt orvosoljuk az országban és valamennyi ember számára elérhetővé tegyük a termékeket. A felvásárlási láz csillapodásával azonban a vásárlók által támasztott magasabb elvárások is megjelentek – mint a kellemesebb illat, jobb állag, kisebb kiszerelés -, így a termékfejlesztés is egyre inkább ezen igények kielégítésének irányába halad, mely komolyabb fejlesztőlaboratóriumot, tapasztalt technológus és gyógyszerész szakembereket igényel. Korszerű technológiákat alkalmazó gyógyszergyártóként mi erre már a kezdetektől hangsúlyt fektettünk, és arra is, hogy az értékesítés olyan ellenőrzött partnereken keresztül történjen, akiket ebben a járványidőszakban nem a túlzott profitszerzés motivál” – mondta Krümmer Bence, a Hungaro-Gal Gyógyszergyártó és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.
 
Az ügyvezető úgy látja, hogy a megnövekedett magyar gyártói kapacitások és a piac telítettsége miatt a hazai cégek elgondolkodhatnak azon, hogy a külpiacokra is kilépjenek kézfertőtlenítő termékeikkel és Magyarország régiós, sőt európai fertőtlenítőszer ellátóvá váljon. A Hungaro-Gal kézfertőtlenítő szállítmányai már heti rendszerességgel érkeznek Spanyolországba és az Egyesült Államokba, ezzel is segítve az ottani védekezést. Az exportpiacok kiszolgálása mellett, a társaság teljes mértékben felkészült a hazai újra nyitó intézmények, kiskereskedelmi láncok, szolgáltató és vendéglátó egységek kézfertőtlenítő ellátására.