Jó esztendőt zárhat a Richter

A vártnál nagyobb árbevételre számít idén a gyógyszeripari cég.

A kelet-európai forgalomban visszaesésre, míg nyugat-európai piacain bővülésre számít a Richter Gedeon Nyrt. az idén. Összességében a vártnál magasabb csoportszintű árbevétel-emelkedést prognosztizált tegnap a társaság vezérigazgatója. A cég első féléves árbevétele 7,6 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszakét.

 

A korábban várt 3 százaléknál erősebb, 5-6 százalék közötti, euróban mért csoportszintű árbevétel-emelkedésre számít a Richter Gedeon Nyrt. az idén - közölte Orbán Gábor, a gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója a cég második negyedévét értékelő sajtóbeszélgetésen tegnap. A vezérigazgató kifejtette: a gyógyszergyártás árbevétele 2-3 százalékkal fog emelkedni idén euróban számolva, feltételezve, hogy az árfolyamok nem változnak jelentősen. A menedzsment előrejelzése szerint a cég magyarországi, forintban kifejezett forgalma stagnálni fog 2019-ben.

 

A kelet-európai forgalom 5 százalék körüli visszaesésére számít a társaság, a nyugat-európai piacokon viszont 10 százalékos bővüléssel számol. Ukrajnában változatlanul 10 százalékos, a latin-amerikai piacokon 0-5 százalék közötti növekedést várnak az idén. Az orosz piacon rubelben 5-10 százalékos bevételcsökkenés valószínű, az egyéb FÁK-országokban stagnálás, a kínai piacon 20 százalékos lehet a visszaesés. Az Egyesült Államokban (a Vraylar készítményhez nem köthető forgalomban) stagnálást várnak - mondta Orbán Gábor.

 

Kedvező hírként említette a vezérigazgató, hogy a Cariprazine antipszichotikum újabb törzskönyvi engedélyeket kapott, így a közel-keleti és észak-afrikai térségben (MENA régió) is értékesítik. Hozzátette: globális cégként arra törekszenek, hogy a készítmény világszerte elérhető legyen. Már majdnem minden nyugat-európai piacon forgalmazzák, kivéve Franciaországot, az Egyesült Királyságot és Spanyolországot, ez utóbbi esetében hamarosan bevezetik. Elmondta azt is, hogy augusztus második felében bevezethetik az új, csontritkulás elleni készítményt az unió területén.

 

Orbán Gábor kifejtette: a nagy- és kiskereskedelem eddigi növekedése a romániai leányvállalatnak köszönhető. A csoportszintű árbevétel ötödét adja a nagy- és kiskereskedelem, a szegmens árbevételének 80 százaléka Romániából származik. A második negyedévben az árfolyamok alakulása is kedvezően hatott a bevételre - tette hozzá. Az árbevétel-csökkentő tényezők közé sorolta a hagyományos piacok árerózióját, a hagyományos készítmények árbevételcsökkenését, az Esmya-bevételek csökkenését (ez utóbbi 7 millió eurót tett ki a második negyedévben). A méhmióma kezelésére szolgáló Esmya forgalma idén 25 millió euró lehet.

 

Kutatás-fejlesztésre 24,6 milliárd forintot szánt a Richter az első fél évben, ez 13 százalékos növekedés és a csoportszintű árbevétel 10,2 százalékát teszi ki.

 

A kedden közölt gyorsjelentés szerint a Richter Gedeon Nyrt. az első fél évben 241,5 milliárd forint árbevételt ért el, 7,6 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál, euróban 5,6 százalékkal, 753,9 millió euróra emelkedett a forgalom.

 

Kutatás-fejlesztésre 24,6 milliárd forintot költöttek az első fél évben.

 

(Magyar Nemzet)