A magyar csodakészítmény, ami meghódította Amerikát - A teljes történet

Sok olyan zenekar van, amelyik egyslágeres, de mi nem ezek közé akarunk tartozni, sokkal inkább azok közé, akik az első siker után még 100 évig fent vannak a slágerlista elején - vallja Greiner István, a Richter kutatási igazgatója, aki tisztában van azzal, hogy a magyar gyógyszergyártó globális játékos: szerinte ugyanis a világ összes gyógyszerkutatója a cég versenytársa.

A 34 éve a Richternél dolgozó szakemberrel a gyógyszerkutatás kihívásairól, jövőjéről, a társaság jövőképéről és a legutóbbi sikersztoriról, a cariprazine-ról is beszélgettünk, melynek története már 20 évre nyúlik vissza. Greiner István azt is elárulta: egy sikeres gyógyszer mögött több mint 300 ember áll.

 

Több, mint 30 éve dolgozik a Richternél, ami szerintem magyar példaként kirívó, de mennyire különleges ez a társaságnál?

 

Valóban, már 34 éve dolgozom itt, és ez a cégünknél nem kirívóan magas szám. Beszédes adat, hogy a Richterben töltött évek száma egy munkavállalóra vetítve átlagosan 13 felett van. Emellett az én generációmban még nagyon sokan vannak, akik 3-4 évtizedet töltöttek el a cégnél.

 

Mi az oka annak, hogy akár Önre vagy a kollégáira ilyen hosszú egy munkahelyen eltöltött idő jellemző? Van ennek speciális oka?

 

Ugyan sok gyógyszeripari cég van Magyarországon, de amelyik magyarországi központú, és így a döntések is itt születhetnek, olyan csak egy van, és ez így van a rendszerváltás óta. Ha valaki bejut a Richterbe, és sikerül itt megmaradnia, nem nagyon szeretne máshová átmenni, mert itt sokkal nagyobb önállósággal tudja végezni a munkát, mint máshol. Ez különösen érvényes az originális kutatásra, mert ez a tevékenység már 2011 óta egyedül a Richterben folyik. Aki ezzel ipari méretben akar foglalkozni, annak nincs más választása. Aki ebbe a történetbe belenő és megtapasztalja ennek az érdekesebb részeit, az utána nem nagyon akar máshová elmozdulni. Én is ebben a sodrásban vagyok.

 

2014 óta Ön a társaság kutatási igazgatója. Mennyire lehet összeegyeztetni a menedzseri teendőket a kutatásokkal? Jut ideje még kutatni, mennyire vonják be a kollégák?

 

Nehéz összeegyeztetni, a felsővezetők jelentős része nem is tud tudományos publikációk létrehozásában részt venni. Én szerencsés helyzetben vagyok, egész karrierutam alatt végig foglalkoztam tudományos kérdésekkel. Nyilván nem megyek le a laboratóriumba és nem végzek személyesen kísérleteket, de van egy szűk terület, ahol a kollégákkal együtt veszek részt a kutatási folyamatban. Velük rendszeresen végigbeszéljük az adott témához tartozó aktuális tudományos kérdéseket, a mi problémáinkat és új utakat keresünk. Ennek is köszönhető, hogy folyamatosan jelennek meg publikációim, és "én ennek nagyon örülök, mert soha nem akartam véglegesen elszakadni a tudományos munkától sem. Számomra ez a tevékenység felüdülés, de természetesen nem mehet a vezetési-irányítási munka rovására."

 

Akkor gyakorlatilag ennek köszönhetően a kutatási projektek teljes szegmensére rálát szakmailag folyamatosan.

 

Ha nem is ennek köszönhetően, de természetesen rálátok minden kutatási projektre. Azt is fontos tudni, hogy a kutatási projektek legfontosabb elemei és részeredményei sokáig nem kerülhetnek publikálásra. Mindezek ellenére a társaság támogatja a tudományos publikációk megjelenését. Ennek két oka van: az egyik, hogy lehetőséget adjunk az itteni kutatóknak, hogy a Richteren kívül, a közvetlen szakmai területükön is megmutathassák magukat. Ezek a publikációk a Richter és a hazai és nemzetközi tudományos élet kapcsolatát tarják fenn, elsősorban ilyen céllal születnek. A másik ok pedig, hogy elméleti jellegű kutatást is kell néha végeznünk ahhoz, hogy a gyógyszeripari kutatás gyakorlati, alkalmazott része hatékonyabban tudjon működni. Természetesen ez is publikálható, de itt óvatosabban járunk el. Ami a tényleges gyógyszeripari kutatás-fejlesztési tevékenységet illeti, ott a publikáció mindig tolódik akkorra, mire az adott projekt olyan fázisba ér, hogy már lehet a korábbi tevékenységet publikálni. Ez általában a szabadalmak benyújtása utáni szakasz. A legsikeresebb, termékhez vezető projektekről pedig mindig igyekszünk sok publikációt készíteni, hiszen ez a termék tudományos értéket is erősíti. Az orvosok, akik felírják a termékeinket, értékelik, ha tudományos publikációkkal is alátámasztott szer gyógyíthatja a betegeiket.

 

Maradjunk még a gyógyszeripari kutatási tevékenységnél, kicsit általánosságban, hogyan indul el egy új hatóanyag felkutatása?

 

Az egész úgy kezdődik, hogy a társaság eldönti, hogy milyen indikációs területeken szeretne dolgozni, milyen betegségterület érdekli. A Richter originális kutatása a központi idegrendszeri betegségekre koncentrál. De még ez is egy rendkívül széles terület, úgyhogy ezen belül is tovább szűkítjük a kört, így jutunk el bizonyos indikációs területekhez, mint pl. az autizmus, az obezitás vagy a kognitív betegségek. Ezeken a területeken próbáljuk megkeresni szervezetünk, idegrendszerünk azon alkotóelemeit, amelyeknek a befolyásolásával tudjuk javítani a betegek állapotát. Megkeressük azokat a kis kapcsolókat a szervezetben, amiket ha ki-be kapcsolgatunk, azzal várhatóan kedvező hatást tudunk elérni. A központi idegrendszer betegségeinek van egy különleges tulajdonságuk: többségük olyan, hogy borzasztó nehéz hozzá bármilyen nem emberi modellt találni. Hiszen a kisállatoknak, bár természetesen vannak központi idegrendszeri funkcióik, ezek élesen elkülönülnek az emberi funkcióktól, így ezen a területen a megfelelő vizsgálati módszer kidolgozása okozza a legtöbb nehézséget. Éppen ezért nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a nem állatmodelles vizsgálatokra. Természetesen minden vizsgálatot a megfelelő hatósági engedélyek birtokában végzünk csak el. Ezek a korai, preklinikai vizsgálatok segítik a vegyészeinket abban, hogy megtalálják a leginkább megfelelő molekulát, azaz hogy a leghatékonyabb szerkezeti képletet mutató anyagot próbáljuk meg gyógyszerré fejleszteni.

 

Egy ilyen a folyamatban hol van az első mérföldkő, amikor azt mondhatjuk, hogy ez már valami?

 

A vegyészek a már előállított, de még nem megfelelő anyagok szerkezeti képletéből és a velük elvégzett biológiai vizsgálatokból kiindulva próbálnak olyan új szerkezeti képlettel leírható molekulákat előállítani, amelyek várhatóan a legjobbak lesznek.

 

"Így jutnak el végül egy olyan vegyülethez, amelyikre azt lehet mondani, hogy ez már az, amit minden szempont szerint összesítve a legjobbnak tartunk. Onnantól kezdve az összes többi, korábban előállított anyaggal már nem foglalkozik az ember. Ez az első nagyon nagy fordulópont, mérföldkő a kutatásban."

 

Az összes pozitív és negatív tulajdonság akkor és ott, abban a szerkezeti képletben megjelenik már. Az ezt követő munka, ami 10 éves hosszúságú, csak arról szól, hogy ezeket a tulajdonságokat feltárjuk, megtaláljuk a klinikai vizsgálatok segítségével, azaz hogy megtudjuk, ez az anyag valóban azt a hatást éri-e el az emberi szervezetben is, amit korábban gondoltunk, illetve megfelelően biztonságos-e.

 

Vagyis ebben a pillanatban dől el a gyógyszer tartalma?

 

Igen, akkor, amikor rámutatunk egy szerkezeti képletre, hogy ezt akarjuk fejleszteni. Természetesen borzasztó sok buktatón kell még átjutnia, és ezeknek a kiválasztott hatóanyagoknak a döntő hányadából nem is lesz gyógyszer, mert kiderül róla valami probléma: ha nem biztonságossági, akkor hatékonysági.

 

Hogy alakul egy hatóanyag fejlesztésének kapacitása, hány kutató dolgozik ilyenkor egy projekten?

 

Itt minden a csapatmunkáról szól, arról tudunk csak beszélni, hogy mikor 10 fős egy csapat, és mikor 100 fős. Amikor meghatározzuk, hogy milyen indikációval foglalkozzunk, az egy stratégiai kérdés, és a legfelső vezetés is ebben teljes mértékben részt vesz. Amikor elmegyünk egy kicsit mélyebbre, és elkezdjük keresni azokat a bizonyos kapcsolókat, az már egy tudományos kérdés, ott már "csak" a kutatásmenedzsment, ami azzal foglalkozik, hogy érdemes-e a megtalált biológiai célpont kutatásába több pénzt beletenni. Ebben a szakaszában a kutatásnak nagyjából 10 embert vonunk be, és ahogy haladunk tovább, ez a szám egyre nőni fog. Amikor majd kiválasztunk egy molekulát, addigra lehetséges, hogy azzal már több mint 100 ember foglalkozott. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki egyszerre csinálja, csak azt, hogy a különböző szakterületek mind-mind hozzátesznek az adott projekthez.

 

"Ezért szoktam azt mondani, hogy egy sikeres gyógyszer mögött több mint 300 ember áll. Nincs ma olyan, hogy valaki egyedül feltalál egy gyógyszert. Annyira bonyolult a gyógyszer kutatás-fejlesztés rendszere, hogy nincs olyan ember, aki annak minden részletével egyedül teljesen tisztában lenne."

 

Egy ilyen környezetben kialakul egyfajta verseny a hatóanyagok kutatói között. Mennyire jellemző ez?

 

A projektek egymással versengenek, és ez nagyon jó, egészséges. Ez nem jelenti azt, hogy a projekteken dolgozó emberek, vagy a projektvezetők egymással versengenek, hiszen egy projektvezetőnek csak úgy szabad tekinteni egy projektre, mint egy normális szülőnek a gyerekére, akit nem vakít el az elfogultság. Ha a Richter érdeke azt kívánja, hogy másik projektre átkerüljenek erőforrások, akkor azt neki el kell fogadni. Ez nagyon erős különbség az akadémiai és az ipari kutatás között. Az iparban az, hogy erőforrások vándorolnak egyik projektről a másikra, adott esetben egy projekt egyik napról a másikra meg is szűnik, ha nem is mindennapos, de nem szokatlan. Ebben szocializálódnak az üzleti életben dolgozó kutatók. Az akadémiai kutatásban, amelyik egy kicsit inkább a tudomány irányába, mint az üzlet irányába mozdul el, ritkábban fordul elő, hogy ilyen éles kanyart kelljen venni.

 

Említette, hogy a kutatásokat meghatározza a társaság stratégiája. Mi a Richter jövőképe arról, hogy a következő 10-20 évben várhatóan milyen betegségekre érdemes originális készítményeket készíteni?

 

A Richternek van egy általános jövőképe arról, hogy mi lesz az emberiséggel a betegségek tekintetében. Nagyon sok olyan betegség van, ami komoly fejtörést okoz a gyógyszerkutatóknak 15-20 év távlatában. Az egyik legismertebbek a daganatos betegségek, amikre óriási erőkkel fordulnak rá a gyógyszerkutatók a világ minden részén, és ahol sikerül is elérni bizonyos eredményeket, rendkívül nagy pénzösszeg felhasználásával.

 

"A másik irányzat, amit egyértelműen látunk, hogy az egészségügy finanszírozása egyre nehezebb, ezért olyan gyógyszereket kellene fejleszteni, amelyek a lehető leghatékonyabbak. Ezt segíti a személyre szabott terápia, ami a jövőben mindenképpen fontos lesz, és nagyon sok problémára megoldást jelenthet majd."

 

A központi idegrendszeri betegségek továbbra is még mindig nagyon súlyos problémát jelentenek, nemcsak az Alzheimer-kór, hanem van nagyon sok más olyan betegség is, ami egy életen át végigkíséri a beteget, pl. az autizmus. Ezek döntően befolyásolják az emberek életminőségét, és ezekre általában vagy nincs terápia, vagy olyan terápia van, ami nem tudja biztosítani a normális életbe való visszatérést. Úgyhogy itt még bőven van előrelépési lehetőség.

 

A Richter azt mondja: látjuk a környezetet, azonosítjuk, hogy melyek azok a területek, ahol mi versenyképesek vagyunk, és ez alapján kijelöljük a társaság K+F irányát. Ha a központi idegrendszeri originális kutatásról elmozdulunk, akkor ilyen például a nőgyógyászat. Azt gondoljuk, hogy abban versenyképesek vagyunk, próbálunk újabb terápiákat a nők rendelkezésére bocsátani.

 

"A Richter jövőképéhez az is hozzátartozik, hogy racionálisan szemléli a gyógyszerkutatás-fejlesztés összességét, figyelembe véve, hogy az USA még ma is a legnagyobb gyógyszerpiac, és ez még jó néhány évig így is marad, ezért a K+F során az amerikai igényeket mindenképpen figyelembe kell vennünk."

 

Viszont annyi erőforrás nem áll rendelkezésre, hogy egyedül meghódítsuk az amerikai piacot egy új gyógyszerrel, ezért egyelőre ehhez partnert kell keresnünk.

 

Hogyan változtak az elmúlt években a kutatás-fejlesztés feltételei, a pénzösszeg, a munkaerő rendelkezésre állása? Mik a tapasztalataik a Richternél?

 

Ha általában nézzük az innovációt Magyarországon, akkor kijelenthető, hogy az nem elég, ha elszigetelt K+F központok jelennek meg itthon, hanem az az ideális megoldás, ha az ehhez társuló termelés is Magyarországon van. Ennek a Richter nagyon jó példája, de egy fecske nem csinál nyarat. Ebből kéne sok és akkor mindjárt kevésbé éreznénk úgy ebben az országban, hogy az ide hozott külföldi technológiák összeszerelésében vagyunk csak jók. Ebben a tekintetben az "invented and made" koncepció egy jó út, amit egyébként a Richter is képvisel. A kiindulási pont természetesen az, hogy ehhez kellenek innovációban gondolkodó emberek, akik találékonyak, ötletgazdagok. Ezután következik az anyagi erőforrás, ami a megvalósításhoz szükséges. Ha nem áll a rendelkezésükre most ilyen erőforrás, akkor lehetőleg belső, hazai támogatással kell ezért tenni, hisz fontos, hogy ebben előreléphessünk. Ennek szerintem a legfontosabb gátja ma nem a rendelkezésre álló pénz hiánya, sokkal inkább a rendelkezésre álló pénz adekvát felhasználása. Az elmúlt néhány évben olyan jelentős K+F források jutottak Magyarország területére, aminek már a célszerű felhasználása is nehézséget jelentett, de ennek már valamikor termőre kellene fordulnia. Én egyébként már látok ilyen jeleket. De arról még nem vagyok meggyőződve, hogy a lehető legjobb hozamot tudjuk majd a pénzek jelenlegi felhasználásával elérni.

 

Hozzuk ezt le a gyógyszerkutatásra, hogyan működik ez önöknél?

 

Egyszerű példával élve, ha holnap azt mondaná a vezérigazgató, hogy háromszor annyi pénzt ad gyógyszerkutatásra, mint eddig adott, akkor nem tudnék azonnal háromszor akkora eredményt és teljesítményt felmutatni. Ahhoz, hogy az ember meg tudja növelni a kimenetét egy K+F folyamatnak, nem elég, hogy a pénzügyi forrásokat növeljük, sokkal inkább a szellemi tőkének, a vállalatvezetési ismereteknek és a pénznek együttesen kell rendelkezésre állnia. A megfelelő szellemi tőke kialakítása időt vesz igénybe, ezt nagyrészt az oktatás tudja megadni.

 

"Magyarországon nagyon sok startup cégnél olyan exit valósul meg, hogy egy nagyobb cég megveszi. Ez mind a cégalapítóknak, mind a tőkebefektetőknek jó kimenet, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy a nemzetgazdaság szempontjából is mindig az a jó, ha ilyen felvásárlási exittel fejeződnek be a startupok történetei, hiszen pont a szellemi tőke fejlődése nem tud kiteljesedni hazánkban egy ilyen végkifejlet esetén."

 

Hogyan viszonyul a Richter a külsős startup kutatásokhoz?

 

A Richternek van egy pályázati rendszere, felkér magyar kutatókat arra, hogy nyújtsák be a javaslataikat a gyógyszeripari K+F-fel kapcsolatban. Ezek közül minden évben kiválasztunk néhányat, és azokat 2-3 éven át finanszírozzuk. Ez nem egy klasszikus inkubátor segítség, mi sokkal inkább azt szeretnénk, ha pénzügyi gondok miatt nem kellene abbahagyni a szerintünk reménykeltő kutatást. Hasonlóan a belső projektekhez, ezeknek a nagy százaléka sem lesz sikeres, azonban az ilyen "sikertelen" projektekből is nagyon sokat tudunk tanulni. Ezek nagyon komoly információhalmazzal rendelkeznek, amit aztán felhasználunk más projekteknél is. Ezen kívül olyan személyes és szakmai kapcsolatok is kialakultak a Richter és a hazai akadémiai szféra között, amelyek később hasznosulhatnak. Így ha nekünk van egy problémánk, meg tudjuk keresni azt a csapatot, amelyik a legjobban ért az adott területhez. Külföldi együttműködéseket is keresünk, de Magyarország az elsődleges, az együttműködések a 90-95 százaléka itt zajlik.

 

A gyógyszerkutatásról térjünk egy konkrét hatóanyagra, a cariprazine-ra, ami a gyár legnagyobb sikersztorija. Azzal, hogy 34 éve van a társaságnál, gyakorlatilag végigkövette az elejétől ezt a folyamatot.

 

Óriási szerencséje van - természetesen a tudása mellett - annak, aki a karrierjében eljuthat arra a pontra, hogy részt vegyen egy törzskönyvezett gyógyszer kutatás-fejlesztésében. A Richternél nagyon sokan érhették ezt el. 1998-ig a főosztályvezetője voltam a kémiai hatóanyag-kutatási és fejlesztési főosztálynak, ezért mondhatjuk, hogy a mínusz 10. perctől ott voltam a cariprazine történetében. 1998-ban Szombathelyi Zsolt kollégámmal, aki nem sokkal ezután a cég kutatási igazgatójaként tevékenykedett, egészen 14 éven keresztül, együtt építettünk fel egy hatékony projekt működtetési rendszert. A cariprazine témájával 1999-ben kezdtünk foglalkozni, a cariprazine szintézise 2002-ben történt. Összesen nagyjából 2000 anyagot szintetizáltunk, mire a biológiai vizsgálatok alapján ezt kiválasztottuk. Onnantól végig kellett járni az ún. preklinikai fejlesztési szakaszt, ahol először állatokon kellett vizsgálni azt, hogy majd az embernek okozhat-e bármilyen problémát ez az anyag. Azt tudomásul kell venni, hogy minden esetben valakinek először be kell venni egy ismeretlen anyagot. Ez elkerülhetetlen, különben nincs új gyógyszer. Borzasztó nagy kockázatot vállal az az ember és az a cég is, amelyik ezt finanszírozza. Természetesen előtte el kell végezni a hatóság által előírt toxikológiai vizsgálatokat. Ez egy 1-1,5 éves folyamat, utána jöhet el az a nagy nap, amikor valaki először megkapja, rendkívül alacsony dózisban, ezt az új vegyületet. Akkor elindulnak a humán vizsgálatok, amelyek kapcsán megpróbáljuk meghatározni, hogy az anyag mekkora dózisban hat, és milyen potenciális veszélyeket rejt magában.

 

A teljes cikk megtekinthető IDE kattintva.

(portfolio.hu)
Fotó: portfolio.hu