Kiállításmegnyitó az MMKM Vegyészeti Múzeumában

2018. szept. 27-én időszaki kiállítás nyílt a Vegyészeti Múzeumban Bittera Gyula születésnek 125. évfordulója alkalmából. Bittera Gyula a hazai illóolajipar kiválósága, az iparág megteremtője, nemzetközi szinten elismert képviselője volt.

 Ő telepítette Tihanyban az 1920-as években a francia levendulát – felismerve a félsziget talajának és mikroklímájának alkalmasságát -, ami azóta is az egyik legismertebb illóolajat adó gyógynövényeink közé tartozik.

 

A vendégeket Vargáné Nyári Katalin múzeumvezető köszöntötte. Bittera jelentőségét hangsúlyozza, hogy a múzeum tavasszal rendezett környezetvédelmi vetélkedőjében is foglalkozott az évfordulóval, a gyógynövényekkel és kiemelten a levendulával is. Továbbá nyári kémia táborának egyik programja is e téma köré szerveződött. Az időszaki kiállítás a múzeumban fellelhető jelentős tételszámú Bittera hagyaték felhasználásával került összeállításra.

 

A kiállítást megnyitotta Pallós József Péter, a Vegyészeti Múzeumot Támogató Alapítvány elnöke, a Pannon Pharma Gyógyszergyár és a Gyógynövénykutató Intézet igazgatója. Az tudás és a tehetség együttes jelenlétét hangsúlyozta a kiváló tehetségű, munkabírású alkotó ember életében. Ezt követően Bittera Gyula emlékének ápolásáról, szellemiségének őrzéséről szólt Nyárády Zsolt, a Tihanyi Levendulamanufaktúra Kft. igazgatója. Az ünnepségen megjelentek Bittera Gyula leszármazottjai, unokaöccse Bittera Miklós és családja is.

 

A kiállítás 4 tablón mutatja be Bittera életét, munkásságát. Egy vitrinben elhelyezésre került doktori oklevele, munkával kapcsolatos feljegyzései, kézírásos dokumentumai. A tablókon helyet kapott egy rövid ismertető is, amely a látogatók számára foglalja össze a levendula sokrétű felhasználásának lehetőségeit. Ehhez pedig egy kis bemutató asztalka is tartozik, ahol levendula termékek vehetők kézbe, amelyek illatukkal teremtenek kellemes atmoszférát a tablók olvasgatásához.