Dr. Mikola István kapta idén a Dr. Orbán István emlékérmet

10. alkalommal is átadták a Dr. Orbán Istvánról elnevezett emlékérmet a MAGYOSZ közgyűlésén

A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) 10 évvel ezelőtt alapított emlékérmet a hazai gyógyszeripar fejlődése érdekében tett kimagasló tevékenységek elismerésére. A 2009-től életre hívott emlékérem Dr. Orbán István, a MAGYOSZ alapító elnökének nevét viseli. A most 10. alkalommal átadott díjat 2018-ban Dr. Mikola István kapta a MAGYOSZ mai közgyűlésén.

Az érem odaítélésénél olyan tudományos, gazdasági vagy társadalmi, illetve közszolgálati tevékenység, munkásság, életmű vehető figyelembe, amely jelentős mértékben, közvetett vagy közvetlen módon hozzájárult a magyar gyógyszeripar mind hazai, mind nemzetközi szintéren való elismertségéhez, jó hírnevének fenntartásához, megerősítéséhez. A kitüntetendő személyekre a Szövetség valamennyi tagvállalata javaslatot adhat, a díjazottról az Elnökség dönt. A MAGYOSZ az emlékérmet idén is az éves rendes Közgyűlésén adta át, Dr. Mikola István, volt egészségügyi miniszter Dr. Greskovits Dávidtól, a MAGYOSZ elnökétől vehette át a díjat.

Dr. Mikola István 1972-ben diplomázott a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd belgyógyász szakorvos és fertőzőbetegségek szakorvosi minősítést is szerzett. Egyetemi oktatóként is hosszú évek óta részt vállal a hazai egészség-közgazdaságtani képzés színvonalának emelésében. A magyar Kórházszövetség elnöki posztját 4 évig töltötte be 1996-ig, 1994-től tíz éven keresztül volt a Magyar Zoonózis Társaság elnöke. 1997-től a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének elnökségi tagjaként, majd 2003-2007 között a Magyar Egészségügyi Társaság elnökeként tevékenykedett. Szakmai pályáját 1972-ben az Ajka Kórházban kezdte, 1991-1995 között pedig a Fővárosi Szent László Kórház igazgatója volt, ezt követően 1996-1998 között az ÁNTSZ Járványügyi osztályvezetőjeként, majd 1998-2000 között az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatójaként vállalt egyre komolyabb szerepet a hazai egészségügyi ágazatban.

2001-ben a Magyar Köztársaság Kormányának egészségügyi minisztere lett. Ebben az időszakban, intézményvezetői tapasztalata és szakmai múltjának segítségével aktív formálója volt a hazai egészségügy-politikának. Nevéhez kötődik a 2001 március 20-i kormányülésen elfogadott, 3 évre szóló megállapodás is, amelynek ételmében a TB által támogatott 3500 vényköteles gyógyszer árát átlagosan 6.3%-kal növelhették a gyártók úgy, hogy az áremelés mértéke az infláció alatt maradt. Ennek is köszönhető, hogy az egyébként másfél évig tartó tárgyalások befejeztével újra kiszámíthatóvá vált a gyógyszergyártók piaci helyzete.

Dr. Mikola István laudációja ITT olvasható